Finomszerelékes módszerek II.
A Matchbotos horgászat
Amikor nem táplálkozik intenzíven a hal, kora tavasszal, hideg vízben szeretnénk távolabbi részeket is meghorgászni, de azt spiccbottal már nem érjük el és nagyobbacska halak is megjelenhetnek etetésünkön, vagy csak egyszerűen szeretnénk néhány órás intenzív horgászat során egy jót szórakozni ekkor jön el a matchbotok ideje. Nekem nem számít az évszak, bátran alkalmazom a finomszerelékes horgászatnak ezt a módját, ahol csak tehetem. A finom kis érzékeny botokkal érezni lehet a hal minden rezdülését. Komoly erőpróbát, de ugyanakkor feledhetetlen élményt is nyújthat egy néhány kilós, erősebben védekező hal kifárasztása.
Hol jó a matchbot? Leginkább enyhe szélben, vagy szélcsendben jó döntés, mert nagyobb távolságra horgászás esetén erősebb szélben a hullámzó víz már zavaró lehet a szemünk számára és a damilunkat is erőteljesebben mozgathatja a víz. Kora tavasztól, a felmelegedő vizek, sekélyebb tavak, holtágak legyenek az első próbálkozásaink helyszínei, míg ősszel a mélyebb vizeket részesítsük előnyben. A spiccbotnál a meghorgászható távolság meghatározó kérdés volt. Itt most már van ugye orsónk is a boton, így a dobási távolságunk lehet akár 50-60 méter is. A kényelmesen meghorgászható távolság szerintem max. 20–30 méter. Én azért nem vetem meg a közeli 10-15 méteres távolságra történő matchbotozást főként csónakból, amennyiben megfelelő mederalakulatokat tudok feltérképezni.
Nádfal előtt csónakból, matchbottal
Kis gödrök, törések, kemény mederaljzatok gyakran itt is jó haltartó helyek lehetnek, ugyanúgy, mint a nádfal melletti, vízi növényzet, vagy akadók előtti tisztások. Ennél a módszernél is ajánlott mérőúszóval, vagy fenékmérő ólommal egy gyors terepszemlét tartani a horgászat megkezdése előtt, hogy tudjuk milyen a pálya. Lényeg az, hogy az etetés előtt legyen egy két jó fogást kecsegtető helyünk, amelyet megetetünk és kipróbálunk. A meghorgászandó víz mélysége 0,5 métertől indulva akár 3-4 méter is lehet. Figyeljünk a víz áramlására. Általában tavakban, holtágakban a felsőbb rétegek irányával ellentétesen mozognak az alsóbb rétegek. Ismerve ezt és a mederviszonyokat, horgászatunk során számoljunk ezzel. Bedobott etetőanyagunkat az alsó rétegben szeretnénk tartani és csalinkat mellé ejteni ezért számoljunk az áramlással. Mindig dobjunk túl az etetésen egy kicsit és ezt követően húzzuk be az etetésbe a csalit. Egy hirtelen mozdulattal és a bot spiccének lefelé mozgatásával feszítsünk illetve, nyomjuk víz alá damilunkat. Így garantálható, hogy úszónk nem kóvályog a szél, vagy az áramlatok hatására. Természetesen minden a sodrás és a szél erősségétől is függ. Egy 2 grammos fenékólom azonban relatíve stabilan egy helyben képes tartani csalinkat állóvíz esetén. Horgászat előtt, döntsük el, mire szeretnénk horgászni. Pontyot főleg fenéken, míg a keszegféléket, akár víz között is megfoghatjuk. A bot. Természetesen nagy népszerűségüknek köszönhetően, ma már olyan káprázatos választékkal találkozhatunk, amely szerencsére a folyamatos fejlesztésekkel párosulva kedvezően befolyásolta az árakat is. Az innováció és a folyamatos tesztelések eredményeként egyre könnyebb, de ugyanakkor egyre jobb és erősebb botokat vehetünk a kezünkbe. Ami még néhány éve a versenyzők kiváltsága volt, ma már elérhető áron megvásárolható.
Nem így volt ez régen, amikor még 1994-ben Szentesen éltünk. A helyi Triál játékbolt horgászrészlegében már évek óta rakosgattak az egyik sarokból a másikba egy vékony három részes törékeny botot, mert nem kellett senkinek. Érdeklődő hiányában leértékelték a porosodó szerszámot már nem az első alkalommal. Bár akkor még nem kellet senki másnak én egy hirtelen döntésből adódóan 3600 forintért megvásároltam. Így szereztem be az első angol daiwa match botomat. Még betét nélküli gyűrűkkel, 3.60-as hosszban, a maga egyszerűségében került forgalomba, de már könnyedségével elkápráztatott. Azóta sem bántam meg. Mára, komoly gyűjteményem ékes darabjaivá váltak ezek a típusú matchbotok. A hajdani 3.60-as hossz mára már jócskán megnövekedett vannak 4,20-as, 4,90-es változatok is és bizony már – nagyobb halak kifárasztását lehetővé téve - vásárolhatunk erős (heavy) típusú botokat is. Mára elterjedtek a kezdetben praktikumot szolgáló telematchbotok is. Én ezek közül az extrém erős verziót szeretem, de ez egy másik történet és egy egészen más világ, nekem a nádi pontyozás varázsa.
Egy jó választás – könnyű, terhelhető és erős match bot
Egy jó matchbot markolata parafa vagy jó minőségű szivacs. Az orsó felfogatása stabil, menetes, lehetőleg fémből. A csatlakozások jól megerősítettek. Itt, a toldásnál láthatjuk, milyen a botunk falvastagsága. A vastagabb, természetesen jobb, mert tartósabb és erősebb, bár ez már a bot súlyának növekedéséhez is vezet.
A bot hossza, akciója illetve dobósúlya annak a függvénye, milyen halakra és milyen távolságból szeretnénk horgászni. Kis távolságra, sekélyebb vízre, keszegekhez elegendő a 3,60-as 3,90-es hossz és a finom 2-15 grammos dobósúly. Nagyobb távolságra, mélyebb vizekre és már nagyobbacska halakhoz a 4,20-as, 4,50-es tűnik a jobb választásnak. Itt az erősebb 5-20 gramm dobósúlyú, gerincesebb botokat válasszuk.
A bot egész hosszában dolgozik ezért a gyűrűzés meghatározó. Fontos, hogy a felfogatás több lábas, erős és stabil legyen, a gyűrűk betéte kopásálló anyagból készüljön. A matchbotok természetükből adódóan sűrű ugyanakkor kis lyukvastagságú gyűrűzéssel készülnek, hogy botunk fárasztáskor a lehető legjobb tulajdonságokat nyújtsa. Vigyázzunk felszerelésünkre. Kerüljük a gyűrűk deformálódását és a sérüléseket. Botunkat tartsuk tisztán, botzsákban, vagy saját tokjában.
Az orsó.
Megítélésem szerint orsónknál mindegy, hogy az első-, vagy hátsó fékes, fontos a jól működő stabil fékrendszer. A fejlesztési versenyben lévő cégek a csapágyszámmal is vetekednek, de már néhány csapágy is jó siklással és stabil működéssel szolgálhat. A minőségi működés a fontos és a pénztárca úgyis eldönt mindent. A jó match orsó kb. 6:1 áttételű, mérete legyen 30-as vagy 40-es, dobja általában magasított. Zsinór befogadó képessége, nem kell, hogy nagy legyen, mivel vékony zsinórból (0.14 – 0.18) 100m-nél nem igen kell rá több. Elvárjuk, hogy hibátlan zsinórvezető görgője és felkapókarja legyen.
Egy csúcsmodell szuperkönnyű titánium testtel - Astro Finesse Special Edition 2000
A damil. A nagy választék és számos gyártó által kínált specifikus damilok közül nem könnyű a választás. Mivel vékony, 0.14-0.18-as zsinórok közül célszerű dobunkra csévélnünk lényeges tulajdonság a szakítószilárdság, de legalább ilyen fontos a strapabíróság is. Az ár sajnos-szerencsére nem tükrözi mindig a minőséget. Hogy az áramlási viszonyok és a szél túlságosan ne keserítse meg az életünket lehetőleg a süllyedő, vagy süllyedővé tehetők közül válogassunk.
Egy új süllyedő match zsinór, szenzációs ár érték aránnyal és strapabírósággal – AWA-SHIMA ION POWER Sinkfast
A zsinórválasztás minden esetben attól függ, hogy mire horgászunk és persze, hogy milyen halakkal akadhatunk össze. Keszegezéshez, apróhalas horgászathoz megfelelő a 0.14-es vastagság. Amennyiben azonban nagyobb halak is beköszönhetnek könnyen szakításhoz vezethet ez a stratégia. Egy erősebb matchbothoz 0.16-os, 0.18-as a jó választás. Persze egy jobb 0.16-os már 2,5 - 3 kilós szakítószilárdságot is jelenthet, ami már komoly erő. A színválasztásban én a színtelen, áttetsző zsinórokat preferálom. A halvesztés elkerülése végett minden horgászat során többször ellenőrizzük, nincs-e sérülés a zsinórunkon. A legtöbb károsodás itt is a tároláskor és a vízpartra jövet-menet alkalmával keletkezik. Elkerülhetjük ezt a hibát, ha minden horgászat megkezdése előtt tekerjünk le 3-4 métert és kössünk új szerelést. Sokan használnak előke zsinórokat matchbotozás során. Ekkor az előkénk felfogatására használjunk mini forgót 15-20 centire a horogtól. Az előkénk vastagsága illetve szakítószilárdsága mindig legyen kisebb a főzsinórunknál. Én azonban nem cifrázom a dolgot, nem adok felesleges csomókkal a halaknak kedvezőbb esélyt a menekülésre, csak főzsinórt használok.
Egy jó előkezsinór - erős és strapabíró
Az úszó. A jó match úszó lehet fix, vagy csúszó, önsúlyos vagy önsúly nélküli, testnélküli (ceruza), vagy testel készített. 20 – 30 méterig könnyedén horgászhatunk néhány grammos testnélküli úszóval, ha a meghorgászandó mélység, egy méter közelében van. Ha távolabb próbálkozunk, vagy mélyebb víz esetén ajánlottabb testel ellátott, nehezebb úszók használata. A távolsággal és a mélységgel arányosan emeljük az úszó méretét és súlyát. Az önsúlyos, levehető lamellás úszók nagy előnye, hogy szabadon változtatható a zsinóron elhelyezett ólmozás mértéke. Az esetek nagy többségében én a fenéken kínálom fel a csalit. Ezt áramló vízben csak úgy tudjuk elérni, ha kellő méretű súlyozást alkalmazunk a fenéken. A nagyobb halakat nem zavarja a viszonylag nagy ólmozás, de keszegezéskor ez már a kapások számának csökkenéséhez vezethet. Nagy kérdés, hogy fix, vagy csúszó legyen az úszó. Én az esetek többségében csúszó úszózással horgászom.
Nagy távolságra jó az önsúlyos, lamellás úszó
Nekem úszózáskor mindennél fontosabb a strapabíróság és a jó láthatóság. Szerencsére, ma már vásárolhatunk jól látható, szép festésű, cserélhető antennás, vagy világító patron elhelyezésére alkalmas úszókat is. Vigyázzunk úszóinkra, tartsuk őket tartó dobozban, vagy a horgászládánkban, így kerülhetjük el a nem várt sérüléseket. Csúszó úszók esetén lényeges a jó ütköző. Akkor jó, ha bedobáskor nem mozdul el úszónk, viszont ha állítjuk, ütközőnk nem deformálja, hurkásítja damilunkat. A csúszó úszó esetében alapvető, hogy a súly elég nagy legyen, hogy a zsinórt le tudja húzni a fenékre, az úszó pedig valóban csússzon a zsinóron, ezért válasszunk jó minőségű úszórögzítőt.
Az ólom. Talán a legfontosabb ennél a finomszerelékes módszernél is, hogy vásároljunk előre bekalibrált súlyú, felcsíptethető ólomkészletet, hogy ne kelljen bíbelődni a felsúlyozással. Az úszón megtalálható a súlyozás könnyen útbaigazít és a művelet így nem igényel különösebb számításokat. A kisúlyozás lehet egy pontos, vagy osztott. Az osztott súlyozást kevésbé érzi meg a hal és a súly egyenletesebben, lassabban viszi a csalit a mélybe. Vízközti horgászatnál, elsősorban keszegezéshez jó ez a technika. Én az estek nagy többségében 1-3 grammos ólmozást használok összehúzva, viszonylag közel 8-10 centire a horoghoz. Gyorsabban tudom így a fenékre juttatni a csalit, ezzel szépen mutat a feltolós, felfektetős kapás. Akik előkét használnak, azok számára legegyszerűbb, ha a forgó felett helyezik el az összes ólmot. Nekem az a jó ólom, amelyet nagyon könnyedén tudok rögzíteni a damil sérülése nélkül.
Jó ólom – készletben van, kalibrált és extra lágy
A horog. A spiccbotozásnál már említettem, de talán kivétel nélkül minden horgászmódszerre igaz ez az állítás, hogy sok múlik a horog akadásán. Matchbotozás során is bármikor számíthatunk nagyobb halak jelentkezésére, ezért válasszunk kicsit erősebb horgokat. Keszegezéshez, apróhalas horgászathoz elegendő lehet a pici 10-es14-es horog is. Nagyobb halak esetében már a 8-as 10-es vagy akár a 6-os a jó választás. Szeretem a kissé vastagabb, húsosabb és öblösebb lapkás 8-as 10-es horgokat, mert egy erősebb horognak biztonságot ad az ereje, nehezebb a kihajlás lehetősége.
Egy a sok közül - DRENNAN Carbon Match
Fontos, hogy a horgászat során többször ellenőrizzük horgunk állapotát. Gyakran tapasztalható, hogy kihajlik, vagy hegye letörik. Ekkor ne habozzunk, cseréljük le.
Az etetés. Hasonlóan a spiccbotos horgászathoz elegendő egy hétköznapi horgász számára egy-két kiló jó minőségű etetőanyag. Ne jól lakassunk inkább csak csalogassunk. Minél inkább hidegebb a víz annál inkább helyezzük középpontba a csalogatást. Itt is jó az élő csali, vagy a csemegekukorica, főtt búza, kendermag, vagy az apróbb pellet. Legyen a minőség a mérvadó. Etetőanyagunk, íz világát, színét az évszakok meghatározzák. Lényeges szempont, hogy az adott vízen van-e valamilyen favorit íz, vagy típus, amit már megszoktak és zavartalanul fogyasztanak a halak. A mélységtől függ, etetőanyagunk állaga és súlya. Sekélyben könnyű, laza, míg mélyebb vízben, nehezebb, jól összegyúrt és tömörített etetőanyagot készítsünk.
Egy különleges minőségű verseny-etetőanyag - Carp Zoom BIG CATCH GROUNDBAITS
Az etetőanyagokhoz ma már széles választékban kaphatóak különböző bázisú és íz világú aromák is. Az etető anyagok közül tavasszal inkább a nem feltűnő színű, hidegvizi, pörkölt, epres, gyümölcsös, kendermagos, aprómagvas változatokat keressük. Hozzá válasszunk alkoholos bázisú hidegvizi aromákat, locsolókat, ízfokozókat. Áttetsző vízben sötét, míg zavaros vízben, világos színű anyagokat használjunk. Tavasszal az aromák közül a gyümölcsös, mézes, tigrismogyorós CSL kombinációk javasoltak, bár új ízekkel, keverékekkel történő tesztelés sem árt, mert a szokatlan íz és új típusú csali okozhat kellemes meglepetést. Nyáron aztán ezek mellett jöhet a halas, büdös változat is. A kísérletezésnek csak a pénztárcánk szab határokat, mert olyan választékkal találkozhatunk. Azért spóroljunk is. Ha megmaradt az anyag, nem mozog a hal, ne dobjuk ki, vagy be, vigyük haza és fagyasszuk le, hogy aztán legközelebb újra fel tudjuk kiengedést követően használni. A csali. A matchbotos horgászat során a legnépszerűbb csalink a csonti, pinki, giliszta, szúnyoglárva, illetve a főtt apró magvak mellett a csemegekukorica. Természetesen minden a vízen múlik és a helyi halak étvágyán. Ma már nincs hiány ezen a fronton sem. Számos aromásított, jó csalogató hatású minőségi csalit vásárolhatunk a boltokban. Tavaszi időszakban leginkább a nagy fehérje tartalmú élő csalik a leghatásosabbak, feltéve, ha a törpeharcsa nem túl aktív. De jól működnek ilyenkor a csali-kombinációk is. Csemegekukorica-csonti vagy giliszta keverék jó pontyot hozhat.
Szép kárászt hozott a giliszta
A fejlesztés a csali fronton is megállíthatatlan. Nemrég még csak feeder illetve bojli horgászok használták a pelletet, ma már a matchbotos horgászatnál is egyre népszerűbb. Megjelentek a hideg és meleg vízi ízesítésű horogpelletek is, amelyeket már speciális szilikon rögzítők segítségével könnyen a horgunkra tűzhetünk. Higgyék el, megéri a kísérletezést.
Újdonság a pellet a matchbotos horgászatban – kísérletezzünk vele bátran
A fárasztás. A matchbotos horgászat során, ha nagyobbacska hal akad horgunkra, már sokkal több esélyünk lehet annak kifogására is, mert van orsónk. Természetesen attól is függ, milyen pályán horgászunk. Akadók mellett azért lehet okunk bosszankodni. Normál akadó mentes területen azonban ne kapkodjunk, ne vágjunk be túl nagyot, csak éppen akkorát, hogy a horog jól beágyazódjon a hal szájába. A nagyon kicsi és vékony szálú horog erőltetés esetén könnyen kihajolhat, vagy kivágódhat a hal szájából. Amikor az akasztás sikerült hagyjuk, hogy dolgozzon a botunk és az orsónk fékje. Óvatosan a bot emelésével, mozdításával próbáljuk magunk felé húzni a halat. Kis irányváltoztatás sokkal biztosabb megoldás, mint a megfordítás, vagy az agresszív rángatás. Legjobb a hal körpályára állítására. Engedjük, hogy a bot fárassza a halat. Ha tudunk, a bot felénk húzását követően csévéljünk vissza damilt. Ha érezzük, hogy fárad a halunk próbáljuk azt a felszínre kényszeríteni és meglevegőztetni. Ezt követően, mikor elkábult kicsit a levegőtől és már kellően ki is fáradt, már nem menekül, gyakran oldalára fekszik. Amikor a felszínen tudjuk tartani halunkat, eljött a szákolás ideje. Óvatosan tegyük a vízbe a merítőnket és nagyon lassan húzzuk bele halunkat. Kész is van. elméletben nagyon egyszerűnek tűnik, a kivitelezés már nehezebb. Sikeres kísérletezést mindenkinek.
Egy sikeres matchbotos horgászat eredménye – tele a merítő